LEGNAGYOBB TANANYAG ADATBÁZIS
MAGYARORSZÁGON

Dokument keresése a további nyelveken: SK CZ HU

Összes beszámoló: (5793)

Külföldi nyelvtanfolyamok és középiskolai tanulmányok
Belépés Belépés Regisztráció
Töltse fel munkáját

Beszámoló AZ ELKÜLÖNÍTÉS LÁTHATÓ FALAI

Küldje el ismerősének Letölteni Hiba jelentése Légy az első, aki hozzászól!

Doplnkové informace o referáte:

Kategória:Történelem

Szerző: antiskola@antiskola.eu

Szavak száma:2897

Karakterek száma:18,511

Nyelv:Magyar nyelv

Oldalszám (A4):10.28

Megtekintések / letöltések száma:3105 / 81

Méret:21.21 kB

K. FARKAS CLAUDIA
AZ ELKÜLÖNÍTÉS LÁTHATÓ FALAI
Magyarország 1938-ban a zsidóellenes törvényhozás útjára lépett. A zsidók vissza- és kiszorítása
a gazdasági, a társadalmi és a kulturális életbl immár nyílt kormányzati szándékká vált. A
magyar parlament gyors egymásutánban tárgyalt és szavazott meg zsidótörvényeket. Az 1938:
XV. törvénycikket, az úgynevezett els zsidótörvényt egy esztendvel késbb már követte az
1939: IV. tc., a második zsidótörvény.
Az 1939 májusában törvényerre emelkedett újabb zsidótörvény a magyarországi zsidóság
szerepét és életlehetségeit korlátozta a közélet, a gazdaság, valamint a szellemi élet számos
területén. A törvényjavaslat megalkotói kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy – a korabeli
szóhasználattal élve – a „zsidóbefolyást”, melyet a magyarságra károsnak, destruktívnak és
veszélyesnek ítéltek, a szellemi életben is jelentsen redukálják. Ezt szolgálta az egyetemek és a
fiskolák els évfolyamaira „visszahozott” numerus clausus is; ide zsidó hallgatók csak 6%
erejéig nyerhettek felvételt. Ám megfontolandó szempont volt az is, hogy a felsoktatási intézmények
ne „ontsák magukból” a mvelt zsidó értelmiség százait, akik azután a törvény számtalan
korlátozó elírása miatt diplomájukkal amúgysem tudnak majd elhelyezkedni.
Arról a zsidótörvény nem rendelkezett, hogy a zárt számot a középiskolák szintjén is
érvényesíteni kellene. Ez azt jelentette, hogy a középiskolai felvételeknél nem lehetett felekezeti
szempontok szerint diszkriminálni. A Vallási és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) a második
zsidótörvény végrehajtása kapcsán mégis érvényesíteni akarta a numerus clausust a
középiskolákban is. Ezt már 1939-ben bizalmas utasítás keretében közölték a tankerületi
figazgatókkal. Az utasítás – amely nem állt összhangban az érvényes középiskolai
szabályozással, a II. zsidótörvény szellemébl viszont mondhatni „következett”, és a
továbbtanulni szándékozók egyfajta elzetes rostáját jelentette – úgy szólt, hogy a középiskolák
els osztályaiban a törvényesen engedélyezett létszámnak (40 f) 6 százaléka, tehát maximum 2–
3 f kerülhet ki a második zsidótörvény értelmében zsidónak minsített tanulók közül. A
középiskolák felsbb osztályaira az intézkedést nem terjesztették ki, mivel ez felmen
rendszerben néhány év alatt úgyis érvényesülhetett. Kivételt tettek a miskolci királyi katolikus
intézménnyel, ahol 12 százalékot engedélyeztek, továbbá három budapesti gimnáziummal, az V.
kerületi Berzsenyi Dániel, a VI. kerületi Kölcsey Ferenc, továbbá a VII. kerületi Madách Imre
Gimnáziummal, ahol az 1939/1940-es tanévtl párhuzamos osztályok létrehozásában
gondolkodtak, az A-osztályokban kizárólag keresztény, a B-osztályokban pedig zsidó tanulókkal.
Ez azt jelentette, hogy az iskolai tanulóközösséget, immár a faji megkülönböztetés jegyében,
kettéválasztották.
Ismert, hogy a zsidótörvények végrehajtása meglehetsen szelektív módon történt. Bizonyos
területeken a törvény betjénél valamivel enyhébben hajtották végre, másutt viszont – adott
esetben a törvény szövegénél szigorúbb végrehajtási utasítás szellemében – „túlteljesítették”. A
második zsidótörvény elfogadása utáni tanévben például az egyetemekre fölvett zsidó diákok
aránya jóval a 6% alatt maradt. Esetünkben azonban a törvény speciális „túlteljesítésérl” van
szó. Arról ugyanis, hogy a középiskolák szintjén is érvényesíteni kellene a felsoktatásban nyíltan
alkalmazott numerus clausust, nemcsak maga a törvény, hanem végrehajtási utasítása, vagy más,
magasabb szint jogszabály sem szólt. Kidolgozói így önhatalmúlag új területet vontak a
zsidótörvény hatálya alá, ami tisztviselk egész hadának és az érintett iskolák vezetségének
tevékeny szerepét feltételezte.
A zsidó tanulók felvételének kérdését tárgyaló utasítást a VKM V./I. ügyosztálya dolgozta
ki. Mint az utasítás szólt: „Az 1939: IV. tc. szellemébl az következik, hogy a zsidó tanulók az ország
zsidó lakosságának a keresztény lakossághoz viszonyított százalékos arányszámának mértékéig vehetk csak
fel.”1 Az említett ügyosztály megfogalmazásában az „országos célkitzés” az, hogy „az
1 MOL, VKM, K 592–1940–3–54654. (Az iratcsomóba tartozó egyes iratok nem kaptak külön jelzetet.)
egyetemeken a zsidók arányszáma a népességi 6%-ra lévén korlátozva a gimnáziumi arányszámnak ehhez
kell igazodnia”.2 Bár elismerik: „vannak olyan ténykörülmények, amelyek a gimnáziumokban a 6%
túlhaladását is megengedhetvé tennék, így az a tapasztalat, hogy az érettségit tettek bizonyos hányada
nem megy fiskolára, továbbá az, hogy az érettségizk között kisebb a zsidók arányszáma, mint az egész
tanulóságban, mert többen mennek el gyakorlati pályára”.3 A zárt szám alkalmazásával azonban
elkerülhetnek vélték „a zsidó értelmiségi utánpótlás” további – mint mondták: értelmetlen és káros
– termelését.
Az A- és a B-osztályok létrehozásával kapcsolatban több aggály is felmerült. Értelmi szerzi
elssorban azon aggódtak – bonyolult számításokat végezve –, hogy valóban elérhet-e ily
módon a zsidók számarányának fokozatos csökkentése. Ám a levélváltások témái között
szerepelt az is, hogy milyen hatással lesz az elkülönítés a keresztény tanulóifjúságra és az ott
tanító tanárokra. Az elkülönítés – amint az egyik dokumentumban olvasható – „a keresztény
tanulóifjúság szempontjából nem mondható szerencsés tényeznek. Az illet zsidó osztályokban tanító
tanárok számára pedig elkedvetlenít és demoralizáló”.4 Arra azonban nincs adat, hogy bárki is írásban
kifogásolta volna magát az egész megoldást. A többség számára az, hogy mindenféle pedagógiai
elv mellzésével szó szerint kettészeltek több iskolai tanulóközösséget és láthatatlan, de jól kitapintható
falakat emeltek zsidó és keresztény gyerekek közé, a zsidókat – a rendelet
kidolgozóinak kifejezését kölcsönvéve – „ghettóba zárva”, a jelek szerint nem okozott problémát.
Érdekes bepillantást engednek a „párhuzamos osztályok” rendszerébe és mködésébe azok
a visszaemlékezések, melyeket a budapesti Madách Imre Gimnázium hajdani B-osztályos diákjai
nagylelken rendelkezésemre bocsátottak. k az 1940/1941-es tanévben induló „zsidó osztály”-
ban kezdték a tanulást. Sajátos megvilágításba helyezi az eseményeket, miként reagáltak a
történtekre diákok és tanárok egy olyan iskolában, amely egyébként hagyományosan vegyes
összetétel volt. A gyakorló jelleg, elitképzést megvalósító iskola százéves fennállásának
évfordulós jubileumi emlékkönyve a diákság vallási hovatartozásáról is közöl adatokat. Eszerint
– a felsorolásból néhány évet kiragadva – az 1885/1886-os tanévben a tanulók 58 százaléka, az
1890/1891-es tanévben 53 százaléka, 1900/1901-ben 64 százaléka, 1915/1916-ban 74 százaléka,
míg 1935/1936-ban 46 százaléka követte az izraelita vallást.5 Ebbl a szempontból még
elgondolkodtatóbb az a passzív közöny, mely a „zsidó-osztályok” bevezetését követte – mindkét
oldalról.
Közvetlenül a Madách Gimnáziumban – mint az a rendelkezésre álló levéltári
dokumentumokból kiderül –, az iskolavezetség részérl nem okozott erkölcsi aggályokat a
zsidó diákok elválasztása keresztény társaiktól. 1940 decemberében – tehát alig pár hónappal a
második „szeparált” oktatási év megkezdése után – azonban az iskola igazgatója, R. P.6 már
olyan kéréssel fordult a tankerületi figazgatóhoz, aki kérését a VKM említett ügyosztályához
továbbította, hogy szüntessék meg a „zsidó osztályokat”. Kérte, hogy a következ tanévtl, tehát
1941/1942-tl telepítsék át más gimnáziumba a zsidó osztályokat, mert a zsidó tanulók részére
fenntartott B-osztályok rendszere a gimnáziumot, mint gyakorló jelleg iskolát hátrányos
helyzetbe hozza. „A pályájuk eltt álló tanárjelöltek ugyanis – olvasható beadványában – a keresztény
és zsidó osztályok összehasonlítása alapján olyan megfigyeléseket tesznek, amelyek ket könnyen helytelen
ítéletekre vezetik. Ilyenek mindenekeltt a két-két, a keresztény és zsidó osztály között mutatkozó
magaviseleti és elmeneteli különbségek, továbbá bizonyos versengések, st súrlódások is.”7 Az sem
kívánatos – írja a gimnázium igazgatója –, hogy „a gyakorló tanárjelöltek teljesen zsidó tanulókból álló
osztályban készüljenek élethivatásukra”.8 További érve, hogy elveszik a helyet „a szegényebb sorsú
keresztény szülk gyermekei” ell, akik így más, távolabbi iskolába kénytelenek ket vinni. R. P.
véleménye azért is meghökkent, mert az egykori diákok szinte egyönteten úgy emlékeznek,
hogy részérl nem tapasztaltak antiszemita megkülönböztet magatartást.
2 Uo.
3 Uo.
4 Uo.
5 Nagy I. (szerk.), Százéves a Madách Imre Gimnázium. Budapest 1981, 109. o.
6 A neveket a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt csak kezdbetikkel jelöljük.
7 MOL, VKM, K 592–1940–3–54654.
8 Uo.
A párhuzamos osztályok fenntartását – a zsidó tanulók arányszámának várható csökkenését
szem eltt tartva – v. F. J. tankerületi figazgató sem tartotta célszernek. Így ír minderrl: „ha
tehát a középiskolai zsidó tanulók számát […] vissza akarjuk szorítani az országos arányszámra, akkor a
zsidó párhuzamos osztályokat mindenütt meg kell szüntetni és az egyes osztályokba csakis az országos
arányszámnak megfelel zsidó tanuló felvételét kell engedélyezni”.9 Bár nagyon kevés id telt el a
párhuzamos osztályok bevezetése óta, az ötletadó V./I. ügyosztály is hasonlóképpen vélekedett.
1940 decemberében már k is úgy ítélték meg, hogy külön zsidó osztályok helyett helyesebb
lenne, ha minden gimnáziumban az országos arányszám százalékának megfelel zsidó tanuló
felvételét engedélyeznék.10 Az A- és B-osztályok fentebb leírt rendszere azonban továbbra is
fennmaradt. Ennek az okai a rendelkezésre álló iratokból nem világlanak ki.
A gimnáziumba nem volt könny bekerülni. Többen említik, hogy szüleiknek ezért némi
„segítséget” kellett igénybe venniük: ám mindenképpen ki akarták harcolni azt, hogy gyermekük
gimnáziumba kerülhessen. Ezt annak ellenére tették, hogy az érvényben lév zsidótörvény
számos korlátozó elírása elrevetítette annak az árnyékát, hogy a továbbtanulás nehéz, ha nem
éppen lehetetlen lesz. A megszerezhet mveltség zsidó körökben általában preferált értéke
azonban továbbra is munkált, ösztönözte a beiratkozást. M. G. I.-t például apja polgári iskolába
akarta adni, de – mint írja – „anyám kiharcolta a gimnáziumot, mert tanult embert akart nevelni a fiából.
[…] Gondolom, segítséget vettek igénybe hogy bejuthassak a Madách Gimnázium zsidó osztályába.
’Összeköttetés’ a szó, amire gondoltam”.11 W. A. is úgy emlékezett, hogy „apám, akinek jó kontaktusai
voltak, protekcióval hozott be a Madách Gimnázium B-osztályába”.12 R. R. csak arra emlékezett, hogy
édesapja „ismert egy ezredest, aki elintézte az ügyet”.13 R. G. édesapja révén lett a „Madách”
tanulója, aki a gimnázium óraadó tanára volt és mindemellett idben értesült a párhuzamos
osztályok rendszerérl.14 Úgy tnik, a jólértesültség mindenképpen elnyt jelentett: G. I.-t apja
azért íratta be az iskolába, mert Dr. Sch. I.-tól – akivel egy házban laktak és aki a gimnáziumban
izraelita vallásoktatást tartott – információkat kapott a zsidó osztályok létrehozásáról.15
A tanév kezdete eltt pár héttel hozták nyilvánosságra a felvettek névsorát. A diákok –
elmondásuk alapján – szerencsésnek érezték magukat, hogy bekerültek a „Madách”-ba. T. Gy.
így emlékszik erre: „Kb. augusztus 20-án Anyám elküldött, hogy nézzem meg, hogy felvettek-e vagy sem.
Egész úton reszkettem, de amikor megláttam a nevemet, nagyon boldog lettem.”16 Majd így folytatja:
„Körülbelül így indultunk el a gimnáziumi tanulással és jó volt a hangulat az összes fiúk között.”17 A
hajdani diákok egyébként szomorú-szép emlékeket riznek az együtt töltött évekrl, mély,
életreszóló barátságok kötdtek itt, melyeket a kirekeszt légkör talán még szorosabbá fzött. M.
G. I. egyenesen úgy fogalmaz, hogy – „egész életemben más barátaim is voltak, vannak. De az az
azonnali bizalom, összetartozás másokkal soha nincs meg, mint a régi ’osztállyal’”.18
Ismert, hogy az egyes zsidótörvények eltér „zsidófogalommal” dolgoztak, de mindinkább
olyanokat is zsidónak minsítettek, akik valójában már elszakadtak az izraelita vallástól, korabeli
szóhasználattal „kikeresztelkedtek”. Az 1940/1941-es iskolaévben a Madách Gimnázium Bosztályába
felvett 40 diák között is akadt ilyenre példa: közülük négyen voltak katolikusok és
ketten protestánsok. A többiek – mondja T. P. – „részben enyhén vallásos, részben alig vallásos zsidók.
Vallásh egy se lehetett, mert szombaton is volt tanítás, de a pesti, akkor neológnak nevezett hitközség
akceptálta a sabbath megszegését, csak a péntek esti bejövetelét ünnepelte”.19 Ennek ellenére a diákoknak
kötelez ifjúsági istentiszteleteken kellett részt venniük a Rumbach Sebestyén utcai templomban.
(T. P. visszaemlékezése szerint „templomnak” és nem „zsinagógának” nevezték.)
9 Uo.
10 Uo.
11 M. G. I. visszaemlékezése, 1999. június 8.
12 W. A. visszaemlékezése, 1998. november 8.
13 R. R. visszaemlékezése, dátum nélkül.
14 R. G. visszaemlékezése, 1999. április 28.
15 G. I. visszaemlékezése, 1998. december 7.
16 T. Gy. visszaemlékezése, 1998. október 9.
17 Uo.
18 M. G. I. visszaemlékezése.
19 T. P. visszaemlékezése, 1999 nyara.
A diákok olyan emlékeket riznek, hogy a „nemzsidó vallású, (de zsidónak tekintend)
osztálytársaink és a többiek között semmiféle súrlódás nem volt, alig vettünk tudomást e tény valamiféle
jelentségér.”.20
Az osztályteremben a tábla felett kereszt függött. A diákok a tanítás kezdetén és végén
felállva imádkoztak, T. P. máig emlékszik a minisztérium által megfogalmazott szövegre, ami
vallás–neutrális volt. „A Miatyánkot nem mondtuk el – olvasható visszaemlékezésében – pedig az,
zsidó ima lévén, nem sértette volna a zsidó vallást – elvben, de a gyakorlatban a zsidók tartózkodtak tle,
mert a keresztény egyházak zsidóellenes hecceire asszociáltak a szép szavaktól.”21
Az A- és a B-osztályok két külön történetet éltek. Bár a barátkozás természetesen nem volt
tilos a zsidó és a keresztény osztályok vagy tanulók között, mégsem nagyon tartottak egymással
kapcsolatot. A zsidó diákok elkülönítését az A-osztályos tanulók – egy hajdani A-osztályos diák
visszaemlékezése szerint – „riadtan bár, de teljes passzivitással szemlélték”.22 Ugyancsak 
emlékezett vissza úgy, hogy a keresztények némán nézték, talán nem is értették, mi történik. A
zsidó gyerekek – emlékei szerint – zárkózottak lettek, joggal, hiszen nem tudhatták, „kiben mi
rejtzik”.
A B-osztályos tanulók egyönteten úgy emlékeznek, hogy osztályuknak nem volt kapcsolata
az A-osztályokkal. G. I. azt írja, tudomása szerint „semmilyen barátság nem fejldött ki az osztályok
tanulói között”.23 Egymás kirándulásaira sem jártak, még az iskolai futballbajnokság is
elszigetelten zajlott, ott sem „keverték össze” a diákokat. Találó H. I. megfogalmazása, aki úgy
érezte, hogy azokban az években az A- és B-osztályok mintha „két különböz bolygón éltek volna”.24
Még osztálytermeik is más-más folyosón voltak. Vagyis a zsidó tanulóknak tudomásul kellett
venniük „azt a félreérthetetlen, nem szavakban, hanem a légkörben megtestesül sugallatot, hogy nem
ugyanahhoz a világhoz tartoznak”.25
A tanterv nagyobbrészt egyezett a keresztény osztályokéval, bár bizonyos szakkörökre és
foglalkozásokra – mint például a repülmodellezésre szakosodott „Madách Aero Kör”
foglalkozásaira, vagy a Madách Cserkészcsapatba – csakis A-osztályosok járhattak. A MECS
rövidítés, az iskolai rend felügyeletével megbízott, amolyan iskolai polgárrségként, iskolai
rendfenntartó gárdaként mköd szervezetnek is csak keresztény diákok lehettek a tagjai. Az ún.
leventeoktatás is – ahol a diákokat például fegyverhasználatra is tanították – elzárva maradt
ellük. Helyette az ún. „kisegít elképzs” oktatásra kellett járniuk, ahol voltaképpen a katonai
munkaszolgálatra készítették fel ket, lelki és fizikai értelemben egyaránt. Voltak „elméleti” órák
és terepgyakorlatok, amelyeket a mai budapesti Népstadion területén, az akkori ún. levente-gyakorlótéren
tartottak. Ezeken a szorgalmi id után tartott, de a tanmenetbe beiktatott „órákon” k
is megtanulták, milyen rendfokozatok vannak, kik a Honvédség fparancsnokai, de a
fegyverhasználat helyett az erdítési munkákban kellett jártasságot szerezniük. A diákok a
leventeoktatásról valamennyien fájdalmas emlékeket riznek. A külföldön él W. A. úgy
fogalmaz, hogy „errl csak rossz emlékeim vannak”.26 Ami itt leventeoktatás keretében folyt, az
szerinte csak egy szóval jellemezhet: „absolutely antisemithic”.27 A kiképzés keretében ugyanis a
zsidó tanulóknak számtalan olyan „próbát” kellett kiállniuk, amelyeknek semmi gyakorlati
haszna vagy értelme nem volt, viszont felesleges és szükségtelen megaláztatásnak tették ki ket.
G. I. is ilyen emlékeket rzött meg errl: „A Kisegít Elképzs oktatás – írja – csak arra volt jó, hogy
megalázzanak bennünket, a sárga karszalag viselése, az utcákon felvonulás, a ’repül’ parancs, ahol a
legtöbb lószéklet volt az úton (erre a parancsra mindenkinek hasra kellett vágódnia), voltak a legjobb
példák.”28 M. G. I. is arra emlékszik a legélesebben, amikor Cs. E. tornatanár a kisegít elképzs
fiúkat „a gyakorlótérre vezet úton ’feküdj ’-öztette, fleg ott, ahol a lovak a szükségleteiket végezve a
20 Uo.
21 Uo.
22 T. L. visszaemlékezése. In: Nagy, i.m., 109. o.
23 G. I. visszaemlékezése.
24 H. I. visszaemlékezése, 1999. március 1.
25 Uo.
26 W. A. visszaemlékezése.
27 Uo.
28 G. I. visszaemlékezése.
kupacokat hagyták”.29
A legkisebb fegyelmi sértés is büntetést vont maga után. Elfordult, hogy gyufával kellett
felmérniük az udvart, vagy éppen fogkefével kellett azt felsúrolniuk. Más alkalmakkor azon a
területen, ahol a leventeoktatás zajlott, az embernagyságúra ntt szúrós ricinusbokrokat kellett
kapálniuk, vagy keszty nélkül irtaniuk, ami „szörnyen tüskés volt és a [… ] zsidógyerekeknek ez elég
szenvedés volt”.30 Elfordult, hogy a hételeji 4 órás „leventefoglalkozáson” a zugligeti rétre kísérték
ket, ahol a kirándulók által vasárnap szétszórt szemetet szedették fel velük.
Érdemes szemügyre venni, milyen volt a tanárok kapcsolata a B-osztályokkal. Részükrl
nem volt általános a zsidókkal szembeni diszkrimináció. Volt olyan is, aki ha így érzett is – mint
feltételezheten az iskola igazgatója – azt a diákokkal nem éreztette. A diákok úgy érzékelték,
hogy a tanárok általában szerettek a B-osztályokban tanítani. Voltak, akik egyértelmen és
mondhatni, szinte leplezetlenül szolidárisak voltak velük, éreztették az együttérzésüket, közös
kirándulásokat szerveztek a diákokkal. S. G. tanár például 1944 áprilisában az utolsó magyarórán
segítséget ajánlott fel mindenkinek. H. I. a magyar nyelvet tanító A., és a földrajzot oktató H.
tanárok részérl is érzett szolidaritást és részvétet.31 Ám akadtak, akik elbuktak az emberi
humánum vizsgáján. Különösen Cs. G. és H. Gy. tornatanárokról és leventeoktatókról riznek
rossz emlékeket a hajdani nebulók, mint akik nyíltan zsidóztak, zsidóellenesek voltak. Beszédes,
miként emlékszik vissza T. Gy. egykori tornatanárára és leventeoktatójára, Cs. G.-re: „csak az volt
a szerencse, hogy nem volt neki géppisztolya”.32 P. I.-ra, a német nyelv tanárára is, mint antiszemitára
emlékeznek a diákok. W. A. szerint  „alig bírt minket tanítani”.33
A Madách Gimnáziumban 1944 áprilisában a német megszállás els nagy horderej
következményei vetettek véget a sajátos elkülönítésnek. A B-osztályosok számára a sárga csillag
kötelez viselése kihirdetésének a napja egyben az utolsó tanítási nap is volt. Szerencse volt a
szerencsétlenségben, hogy a diákok – bár az iskolaév még nem ért véget – végbizonyítványt
kaptak, így iskolaévük nem veszett el. Nem ismert, vajon felsbb utasításra cselekedett-e így az
iskola, vagy esetleg saját döntés alapján.
A felszabadulás után az oktatás már más keretek között indult újra. A tanárok majdnem
mind a régiek voltak. Nagy létszámú, a zsidó és a keresztény hallgatók „összeolvasztásával”
létrehozott osztályok alakultak. Az eredeti B-osztályok létszáma a háborús szörnységek
következtében megcsappant. Többen meghaltak a deportálásban, külföldre költöztek, „alijáztak”,
esetleg életkörülményeik nem tették lehetvé, hogy továbbtanuljanak. A barátkozás azonban – és
ezen nem nagyon lehet csodálkozni – az egyik visszaemlékez szerint „nemigen történt meg az
eredetileg két külön osztály között”.34
A visszaemlékezéseket és a levéltári dokumentumokat olvasgatva nemcsak az az igyekezet
megdöbbent, mellyel az egyébként is szigorú II. zsidótörvényt akarták „túlteljesíteni”, még
jobban „aládolgozni” a zsidótörvény-javaslat kigondolóinak, hanem az a passzív közöny is,
amely a „zsidó-osztályok” bevezetését kísérte. Nincs nyoma – legalábbis nyíltan – lázadásnak,
tiltakozásnak vagy felháborodásnak, egyik fél részérl sem. Furcsa a gyerekek hozzáállása is a
sajátos elkülönítéshez. Ennek a passzív hozzáállásnak egyik lehetséges okaként meg lehet
említeni a Magyarországon 1938-ban megindult zsidóellenes legiszláció pusztító lélektani
hatását. A VKM V./I. ügyosztálytól származó ötlet a középiskolai numerus clausus bevezetésére
és a párhuzamos zsidó–keresztény osztályok létrehozására jól elkészített talajra hullt.
Keresztények és zsidók addigra már hozzászokhattak a zsidókkal szembeni diszkrimináció
gondolatához és gyakorlatához, és sajnos ahhoz, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása
követelményének velük szemben korántsem kell minden esetben érvényre jutnia.
29 M. G. I. visszaemlékezése.
30 T. Gy. visszaemlékezése.
31 H. I. visszaemlékezése.
32 T. Gy. visszaemlékezése.
33 W. A. visszaemlékezése.
34 M. G. I. visszaemlékezése.

Stiahnuté z www.antiskola.sk

Véleménycsere

Légy az első, aki hozzászól!

Hasonló dokumentumok

Megnevezés Dátum A4 Szavak Értékelés
 
hu Pszichológia 9. 8. 2007 3592 -- --