LEGNAGYOBB TANANYAG ADATBÁZIS
MAGYARORSZÁGON

Dokument keresése a további nyelveken: SK CZ HU

Összes beszámoló: (5793)

Külföldi nyelvtanfolyamok és középiskolai tanulmányok
Belépés Belépés Regisztráció
Töltse fel munkáját

Beszámoló Lukács György: A modern dráma fejlődésének története

Küldje el ismerősének Letölteni Hiba jelentése Légy az első, aki hozzászól!

Doplnkové informace o referáte:

Kategória:Esztétika

Szerző: antiskola@antiskola.eu

Szavak száma:1116

Karakterek száma:6,730

Nyelv:Magyar nyelv

Oldalszám (A4):3.74

Megtekintések / letöltések száma:4937 / 166

Méret:7.77 kB

I. fejezet- A dráma
1) - „A dráma olyan írásmu, mely valamely összegyult közegben közvetlen és eros hatást akar létrehozni, emberek között lejátszódó történések által.”
- rövid a rendelkezésére álló ido  rövidül a történés (vagy azáltal, hogy minden cselekvo csak részlegesen lesz bemutatva, vagy pedig csak egy cselekvo lesz részletesen ábrázolva)
- tömeghatást kíván elérni  általánosságokat használ föl (mind a cselekmény szintjén, mind az ábrázolt jellem szintjén = tipikus ember), ez az általánosság tartalmilag érzelmi v. akarati (nem intellektuális), formailag pedig érzéki és szimbolikus (nem logikai, dialetikus)
- magából a tömörségbol következik, hogy általános: nincs ido és lehetoség ’szöszölésre’  stilizál
- az ábrázolt ember AZ ember, az ábrázolt sors A sors (önmagában tipikus, jellemzo)
- a dráma ”az akarat költészete”, a jellem nem gondolatai, érzelmei által bontakozik ki, hanem cselekedetei során, a jellem az, amit cselekszik az egyén
- az egyén cselekedete pedig akarat megnyilvánulás
- minden akarat megnyilvánulás küzdelem
- a küzdelem egyenlo felek közt kell hogy történjen (tehát nem partner a sors, az istenek, vagy a természet), hogy fönnálljon a tragédia elkerülésének szubjektív lehetosége (a drámai küzdelem csak emberek közti lehet)
- a tragédia „egy embernek maximális erokifejtéssel megvívott küzdelme centrális életproblémája körül a kívüle álló világgal”  a tökéletes dráma a tragédia
2) – a dráma tehát az egész életet kell hogy ábrázolja (az általános érvényesség miatt) viszont erre
nem alkalmas a rendelkezésre álló ido és tér szukössége miatt  stilizál
- a stilizálás absztrakciót követel, ugyanakkor ezzel szemben áll, hogy általános, tömeghatást
kíván elérni (közérthetonek kell maradnia)
- az egyetemesség érzetét nem keltheti az ábrázolt lehetoségek végtelenségével (hiszen erre
nincs lehetosége korlátai miatt), azt az összefüggés teszi érzékelhetové
- az összefüggés föltétele a szükségszeruség, vagyis, amit történik, az másként nem is
történhetne, a bekövetkezo események LÁNCot alkotnak, melynek minden szeme szoros kapcsolatban van az elotte és az utána állóval
- minden olyan esemény hanyagolandó, amely nem illik szorosan és szükségszeruen ebbe a láncba
- a drámában a szükségszeruség keményebben, erosebben van jelen, mint az életben (hiszen ez az, ami a dráma univerzumában mindent összefog, egybe zár, megteremti a belso világot)
- a drámai események kapcsolata egymással KAUZÁLIS, a lánc vége a végcél (ahonnan már nincs út tovább) a kiinduló pont pedig az a láncszem, amelyre már nem lehet rákérdezni: miért?  ez az író világnézete
- a világnézettel a nézonek nem kell föltétlenül egyet értenie, lehet, hogy már elavult, de ha formailag tökéletes(vagyis a belole következo láncszemek szorosan illeszkednek egymáshoz) akkor muködik a dráma – az írói világnézet nem lehet vita tárgya (a belole formált mu FORMAILAG igen)
- ha formailag sikerült a mu, akkor már lényegtelen a kiindulási világnézet, akkor megáll a saját lábán a konstrukció
- az egyetemesség, teljesség érzetét a mu csakis formailag, lezártsága, kerek egész volta által fejezheti ki (intenzív és szimbolikus)
- a teljes lezártság egy belso világot föltételez, amin kívül semmi nem áll, amibe semmi más nem kapcsolódhat be (egyedül a kezdopont, az írói világnézet áll rajta kívül, amire épül maga a mu, de ha formailag tökéletes, akkor már ez a rajta kívül álló világnézet nem számít)
- a mu univerzumának középpontja a centrális figura, AZ ember küzdelme (mely tökéletesen végiggondolt, következetesen végigvezetett kell, hogy legyen ahhoz, hogy megteremtse a világ zártságát)
- a drámai hatás lényege: „a legmélyebb életproblémákat közvetlen szimbólumok segítségével nagy tömegekben képes tudatossá tenni”
- jellem és cselekmény egymásnak teljesen ellent mond (tempójuk: a karakterrajz lassúságot, a cselekmény gyorsaságot követel; stilizáltságuk iránya: a karakter részletességet, a cselekmény átfogó, elvont összefoglalást igényel; distanciájuk: a karakter intim közelségben, a cselekmény ’nagytotálban’ bontakozhat ki)  ez a paradox alkotja az egységet, szétválasztani csak utólagos analízissel lehet, hiszen a cselekvo (akiben jellem és cselekedet egy) megteremti e két különbözo törekvés összhangját „a drámai ember olyan ember, aki azonos tettével, akiben nem marad semmi,, amit tette ki ne váltana és amit ne tette váltana ki belole; olyan ember, aki lényének egész felületén érintkezik sorsával”
- a sors találkozás az egyénnel csak akkor lehetséges, ha az az ember egy jellem (tehát észreveszi, fölfedezi sorsát, ütközik azzal jellemébol fakadóan, nem megy el bambán mellette)
- egyik ember a másik sorsa (különbözo karakterük folytán, lsd. Antigoné és Kreón)
- a szükségszeruség annál erosebb, minél nagyobb szerep jut a cselekménynek, amely a drámai dialógusokban bontakozik ki (ezen dialógus téma, kidolgozás, anyag és forma egyszerre)
- ha a mu jól szerkesztett, akkor lezártsága kizár mindenféle más lehetoséget  az egyetlen végleges befejezés, ha a küzdo elbukik (végeredményben maga a halál, mert ezt már nem lehet hová folytatni), így válik önmagába fordítottá a dráma (ahonnan nincs tovább)
- a dráma tárgya az egész életet kell, hogy jelképezze  az egyetlen erre alkalmas élmény a tragikus élmény
- a drámai alak nem lehet még tovább fejlodo jellem, hiszen nem jelent végpontot, csak stádiumot, nem lehet a ’bölcs’ sem, mert számára a tettek már nem léteznek (túl intellektualizál), nem lehet vallásos ember sem (számára a halál is csak egy stáció, a túlvilági, örök élet elott) = felso határai a drámai jellemnek
- alsó határ= intellektus, kifejezoképesség alacsony foka (pl. gyermek) ill. bizonyos fokú etika (amely megszüli az akaratot, a cselekvést, ami nélkül nincs jellem)
- drámaiatlan az iránydráma is, mert vagy a tanítói szándéka érvényesül (és akkor nem lehet befejezett) vagy a halál (de akkor meg mire tanított?)
2) - a drámai szociológiailag meghatározott: egy egy kor muvészetét meghatározza annak szociális
berendezkedése
- szociális vonás a dráma hatásának körülménye (hiszen közönség elott játsszák), anyaga (hiszen
tipikusnak kell lennie) világnézet amelyre épül (mely szintén tükrözi az adott kort)
- a színház létéhez föltétlenül szükséges bizonyos fokú politikai, erkölcsi és vallási szabadság, ill. érzéki kultúra (mely nyitott az ilyen fajta megjelenítésre)
- a dráma nem a színpadból no ki, hanem a színpad és világnézet keresztezodésébol
- dráma csak akkor születik, ha a világnézet ennek megfelelo, vagyis mind az író, mint a társadalom világnézete tragikus élményhez kötött
- ez így van egy társadalomban, ha megjelent benne a belso bizonytalanság, ha feloszlásnak indult ami addig stabil volt, s a fönnálló értékek ütköznek a valósággal, megborulásukkal  megindul a hanyatlás heroikus kora (amely mindig belülrol fakad, tehát nem pl. külso támadás miatt), dívik a „szép halál ideológiája”
- a hanyatlás az értékek problematikussá válásában nyilvánul meg: „A drámai kor tehát az osztályhanyatlás heroikus kora.”
- reménykedo kor nem szül igazi, mély drámát (mert nem képes elfogadni a halált, mint a dráma egyetlen lehetséges végpontját)
- a tragikus bukás fölött a nézo nem csak fájdalmat, hanem örömöt is érez  ez nem magyarázható a hübrisz (tragikus vétség) fogalmával, vagy a szerzoi igazságszolgáltatással, mert mindez kívül áll a dráma világán
- az érzés oka: „az kelt gyönyöruséget, hogy a szenvedésben a személyiség valamely pozitív értékére derül fény” (Lipps)
- az elpusztulásban jut kifejezésre az élet, annak értéke (és mivel az élet ábrázolás tipikus, ezért annak értékérzete is mindenkire érvényes lesz): „A tragédia magában az életben soha meg nem nyilvánuló életgazdagságot és intenzitást foglal bele a tragikus élménybe.”

Stiahnuté z www.antiskola.sk

Véleménycsere

Légy az első, aki hozzászól!